- Fertőrákosi Kirándulás
- Ismeretterjesztő programok
- Egyéni, családi programok
- Sopron és Fertőrákos nevezetességei
- 34 látnivaló
- 13 történet
- 2 helyszín
- 2 x 1 óra
- Menetrend szerint
Röviden
A Sopron nevezetességei program kiegészítve Fertőrákos bemutatásával.
Két program egy csomagban.
A településeket bemutató programok átfogó képet adnak Sopron és Fertőrákos látnivalóról.
Leírás
A programcsomag 2 modulból áll:
- Sopron nevezetességei
- Fertőrákos nevezetességei
Sopron nevezetességei
Az informatív körutazás során a vendégek részletes és átfogó képet kapnak a városról, ötletekkel gazdagodnak, hogy mit érdemes még felkeresni Sopronban. A kisvonaton utazva kényelmes tempóban ismerhetik meg Sopron nevezetességeit, miközben a panorámás, nyitott kocsikból zavartalanul nézelődhetnek, fotózhatnak és videózhatnak.
Az útközben elhangzó ismertetőt a turizmusban dolgozó szakemberek állították össze, amelyet az utasok menet közben egy kellemes hangú tv-bemondó tolmácsolásában, hangszórókon keresztül hallhatnak.
A kirándulás során városnéző kisvonattal utazunk, amely esővédő és szélvédő fóliával ellátott, így rossz időben is tudjuk indítani a programot.
Látnivalók
A menet közben elhangzó, információkban gazdag tájékoztató a következő nevezetességeket mutatja be
Belváros - Sopron ősi városmagja
- Tűztorony
- Storno-ház
- Kecske-templom
- Patika-ház
- Fő tér épületei
- Templom utca épületei
- Kolostor utca épületei
Várkerület és környéke - a város sétálóutcája és terei
- Várkerület
- Volt Arany Szarvas Fogadó
- Régi városfalak (rondella)
- Mária-oszlop
- Domonkos-templom
- Berzsenyi líceum
- Széchenyi tér
- Ógabona tér
- Festőköz
- Deák tér
- Mátyás király utca
Lőverek - Sopron villa- és üdülőnegyede
- Lőverek
- Soproni-hegység
- Erzsébet-kert
- Soproni Egyetem, botanikus kert
- Lővér uszoda
Történetek, legendák és további ismertetők
A látnivalók bemutatását izgalmas történetek, legendák és további ismertetők egészítik ki, amelyek Sopron múltjáról és jelenéről mesélnek
Soproni kötődésű hírességek
- Liszt Ferenc
- Széchenyi István
- Mátyás király
- Petőfi Sándor
- Berzsenyi Dániel
- Johann Strauss
További ismertetők
- A kékfrankos legendája
- Sopron, a Hűség városa
- Sopron és a bor
- Soproni sör
Fertőrákos nevezetességei
Fertőrákos Soprontól 7 kilométerre, a Fertő partján fekszik. Természeti és történelmi emlékeiért turisták tízezrei keresik fel évről évre.
A falu sok érdekességet kínál az idelátogató vendégek számára. A római kori kőfejtő, a pellengér, a városfalak, a püspöki kastély, a templom, a Fertő-tó és a Fertő-Hanság Nemzeti Park tették híressé a turisták körében.
A Fertőrákost bemutató informatív körutazás átfogó képet nyújt Fertőrákos felfedezéséhez.
A vendégek a program során tippeket kapnak arról is, hogy mit érdemes még felkeresni Fertőrákoson.
Látnivalók
- Fertőrákosi Kőfejtő
- Pellengér
- Középkori városfalak
- Templom
- Püspöki kastély
- Kis kápolna
- Tájház
- Kristálymúzeum
- Iskola
- Vasfüggöny nyomvonala
- Mithras-szentély
Helyi mondák, legendák
- Macskakő vára
- Friedrich von Kreuzpeck legendája
- Történetek az egykori és a mai Fertőrákos életéből
Ár
Felnőtt | 5800 Ft |
Nyugdíjas | 5000 Ft |
Diák | 5000 Ft |
Óvodás | 2400 Ft |
Bankkártya és SZÉP-kártya elfogadóhely
Menetrend
Soproni programmodul Indulási helyek és időpontok |
Szombat | Vasárnap |
---|---|---|
Belváros Fő tér |
10:30 12:00 14:00 16:00 |
10:30 12:00 14:00 |
Hotel Szieszta Lővér krt. 37. |
10:00 | 10:00 |
Hotel Lővér & Hotel Fagus Lőverek, Várisi úti buszmegálló |
10:05 | 10:05 |
Fertőrákosi programmodul Indulási hely és időpontok |
|
---|---|
Fertőrákosi Kirándulás |
előzetes jelentkezés szükséges jelenkezéshez kattintson ide |
SopronFest menetrend változás:
- április 29 (szombat): szombati menetrend szerint
- április 30 (vasárnap): szombati menetrend szerint
- május 1 (hétfő): vasárnapi menetrend szerint
- május 27 (szombat): szombati menetrend szerint
- május 28 (vasárnap): szombati menetrend szerint
- május 29 (hétfő): vasárnapi menetrend szerint
A kisvonat rossz idő esetén nem közlekedik
Soproni programmodul Indulási helyek és időpontok |
Naponta |
---|---|
Belváros Fő tér |
10:30 12:00 14:00 16:00 18:00 |
Hotel Szieszta Lővér krt. 37. |
10:00 |
Hotel Lővér & Hotel Fagus Lőverek, Várisi úti buszmegálló |
10:05 |
Fertőrákosi programmodul Indulási hely és időpontok |
|
---|---|
Fertőrákosi Kirándulás |
előzetes jelentkezés szükséges jelenkezéshez kattintson ide |
A kisvonat rossz idő esetén nem közlekedik
Soproni programmodul Indulási helyek és időpontok |
Kedd-Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
Belváros Fő tér |
10:30 12:00 14:00 |
10:30 12:00 14:00 16:00 |
10:30 12:00 14:00 |
Hotel Szieszta Lővér krt. 37. |
10:00 | 10:00 | 10:00 |
Hotel Lővér & Hotel Fagus Lőverek, Várisi úti buszmegálló |
10:05 | 10:05 | 10:05 |
Fertőrákosi programmodul Indulási hely és időpontok |
|
---|---|
Fertőrákosi Kirándulás |
előzetes jelentkezés szükséges jelenkezéshez kattintson ide |
A kisvonat rossz idő esetén nem közlekedik
Soproni programmodul Indulási helyek és időpontok |
Hétfő-Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
Belváros Fő tér |
Szép, napos idő & szabad kapacitás esetén indítunk járatokat. Aktuális információ a helyszínen. | 10:30 12:00 14:00 16:00 |
- |
Hotel Szieszta Lővér krt. 37. |
- | 10:00 | - |
Hotel Lővér & Hotel Fagus Lőverek, Várisi úti buszmegálló |
- | 10:05 | - |
Fertőrákosi programmodul Indulási hely és időpontok |
|
---|---|
Fertőrákosi Kirándulás |
ebben az időszakban ezt a programot nem indítjuk |
Ünnepi menetrend változás:
- október 21 (szombat): szombati menetrend szerint
- október 22 (vasárnap): szombati menetrend szerint
- október 23 (hétfő): szünnap
- október 28 (szombat): szombati menetrend szerint
- október 29 (vasárnap): szombati menetrend szerint
- október 30 (hétfő): szombati menetrend szerint
- október 31 (kedd): szombati menetrend szerint
- november 1 (szerda): szombati menetrend szerint
- november 2 (csütörtök): szombati menetrend szerint
- november 3 (péntek): szombati menetrend szerint
- november 4 (szombat): szombati menetrend szerint
- november 5 (vasárnap): szünnap
A kisvonat rossz idő esetén nem közlekedik
Soproni programmodul Indulási helyek és időpontok |
December 25-26 |
December 27-28-29 |
December 30-31 |
---|---|---|---|
Belváros Fő tér |
10:30 12:00 14:00 |
10:30 | 10:30 12:00 14:00 |
Hotel Szieszta Lővér krt. 37. |
10:00 11:00* 12:30* |
10:00 | 10:00 11:00* 12:30* |
Hotel Lővér & Hotel Fagus Lőverek, Várisi úti buszmegálló |
10:05 11:05* 12:35* |
10:05 | 10:05 11:05* 12:35* |
Fertőrákosi programmodul Indulási hely és időpontok |
|
---|---|
Fertőrákosi Kirándulás |
ebben az időszakban ezt a programot nem indítjuk |
* jelzés: felszállási lehetőség a leszálló vendégek / szabad helyek függvényében.
A kisvonat rossz idő, síkos vagy havas útviszonyok esetén nem közlekedik.